azaz a szabadság szárnyán
Ismered az érzés, amikor a dolgok egyszerűen maguktól és természetesen összeállnak? Mintha minden téged támogatna? Rágondolsz valamire, vagy valakire és hirtelen megjelenik? Volt már részed csodás véletlenekben? Ilyenkor szinte feltölt a pillanat és áramolsz. Úgy érzed a helyeden vagy és egyszerűen összeáll minden. Aztán egyszer csak csend lesz…mintha a szerencse csillaga máshova sütne éppen. Letértél volna a helyes útról? Esetleg valami összeesküvésről lenne szó? Megnyugtatlak semmi ilyenről nincs szó, legalábbis a legtöbb esetben.
Alapból kétféleképpen közelítünk meg helyzeteket: fejből és szívből. Nagyon sok minőség játszik közre bennünk hétköznapi döntéseink során és életünk több, szerteágazó fragmensből áll össze. Sok kis döntés, sok kis hatás amiből néhányat észreveszünk, majd néhányat nem. Mégis vannak bizonyos helyzetek, amikre van ráhatásunk. Hol vannak a jelek, amik arra utalnak a helyeden vagy? Tudod, amikor az élet darabjai természetesen összeállnak. Na de mi van, ha nem? Ilyenkor előfordulhat, hogy azért érzel így, mert a darab amire a legjobban vársz/vágysz még nem állt össze. Lehet még nem jött el az ideje…vagy legalábbis nem annak az adott darabnak. Ilyenkor ellenállunk és harcolunk, mert akarjuk. Nem értjük. Lázadunk. Lehet így is. A másik opció, hogy belehelyeződsz az elfogadásba és gyermeki kíváncsisággal szemlélheted merre terelne az élet. Figyelj! Terelne és nem sodorna. A kettő között hatalmas különbségek vannak. Az előbbiben elfogadás van, útmutatás és együttműködés az isteni szándékkal. Ez egy olyan szövetség, ami bizalomra épül és feltétel nélküli szeretetre. Talán úgy is nevezhetnénk, hogy biztonságos és egészséges kötődésre épül az Égiekkel. Ezzel szemben a sodródás magával ránt és örvényekbe vezet. Mögötte félelem van és a felelősségvállalás hiánya. Amikor nem merünk vagy félünk dönteni. Itt már nehéz érzések vannak. Kiszolgáltatottá tenni magunk, mert talán úgy érezzük nem tudnánk jól dönteni. Na de miért is adnánk át másnak ekkora hatalmat? Miből gondoljuk, hogy más a mi helyzetünkre nézve jobban tudna dönteni?
Amikor áramlunk az nem azt jelenti, hogy nem élsz az élet adta lehetőségekkel és megvárom míg más eldönti helyetted mi történjen veled. Nem. Áramolni annyit jelent, mint szívből élni és szívvel-lélekkel cselekedni. Az áramlás nem a cselekvés hiánya. Cselekvés nélkül érezni kevés. Na de mit is jelent ez? Komplikált kicsit, de figyelj.
Az önismeretnek és a fejlődésnek különböző lépcső fokai vannak. Először megismered magad valamilyennek. Kutakodsz, ismerkedsz, és felállítasz magadról egy képet a hallottak alapján. Aztán történik veled valami, ami felhoz benned eddig talán nem ismert minőségeket…amik olykor ijesztőek lehetnek. Szembesülsz traumáiddal, sérüléseiddel, félelmeiddel és hordozott mintáiddal. Legyen ez generációs, tanult, vagy bármi. Elmész egy segítőhöz, vagy kettőhöz…esetleg többhöz. Próbálkozhatsz különböző terápiás módszerekkel miközben kétségbeesetten keresed a kiutat. Ez az állapot minden útkeresőnek más minőségben halad mind idő, tér és energia tekintetében. Jobb esetben eltalálsz egyhez, akit szíved mélyén igaznak érzel. Megtalálod az utat és egyre mélyebbre és mélyebbre haladsz a tudatodban. Elkezd feltárulni előtted egy út. Megismerkedsz az intuícióddal és rájössz benned is ott van. Lubickolsz, élvezed. Aztán egy ponton megrekedsz…esetleg visszaesést tapasztalsz. Ilyenkor hajlamosak vagyunk kétségbeesetten kapaszkodni és keresni a kiutat. (Egyébként minél több helyre kapaszkodsz annál inkább szétesel, de legyen ez egy másik bejegyzés témája.) A lényeg, hogy egy ponton talán kitalálsz és megtalálod a megoldást. Mire eljutsz ide talán már mégsem tudod az utat olyan magabiztosan. Felismered minél mélyebbre mész, annál nehezebb a lecke. Talán azon is elgondolkodsz könnyebb lenne nem tudni ennyit. Lehet már azt is megbánod, hogy megtetted az első lépést önmagad felé. Nyugalom. Ez is csak az elme játéka. Minél mélyebbre mész, annál furfangosabb módon téveszt meg az elme. Az egyik „kiút” ,vagy inkább nevezzük most mankónak, amikor elkezdesz harmóniába kerülni a megérzéseiddel. Tanulsz róla, figyeled és fejleszted. Egyre többször hangolódsz rá az Égiekre, mert az elménk labirintusából a hétköznapokban bizony az Égiek vezethetnek messzebbre. Bár ők különböző turpisságokkal szokták teletűzdelni az utunkat. Van, hogy hagynak tévútra menni. Na nem azért, mert tréfás kedvükben vannak, hanem a figyelem és a bizalom nem épült ki bennünk eléggé feléjük. Hiába mondják, mutatják előfordul, hogy nem vesszük észre, mert nem akarjuk. Na de idővel megtanulunk/megtanulhatunk harmóniába kerülni velük. Ez időbe telik, mert a tudattalan minőségeink csak lépésről lépésre a tapasztalat útján haladva tárul fel. Viszont idővel megtanulunk szívvel érzékelni. Meghalljuk/megérezzük milyen pontos instrukcióval látnak el minket az Égiek és elfogadjuk, ha nem értünk mindent. Elfogadjuk, hogy létezik egy felsőbb hatalom, ami nem kontrollálni akar minket, hanem terelni a belső harmónia felé ahol egyszerűen összeáll minden. Létezik egy természetes intelligencia, amire ha figyelünk és hallgatunk megtanulhatunk áramolni. Az áramlásban van a szabadság pillanata és a szabadságot nem lehet ember/elme alkotta szabályok ketrecébe zárni. (Ezek nem ugyanazok mint a földi törvények, melyek egy társadalom hasznos és harmonikus működését szolgálják.) A szabadság áramlik, folyton éber és reagál a pillanatra. Figyeli mit kíván az itt és most. JELEN van. Egy úton lévőnek (hiszen mi mind örökké vándorok vagyunk) lehet nem mindig megy tökéletesen, de nem is ez a cél. Különben is a tökéletesség is csak az elme újabb csapdája. A valódi cél a harmónia és az áramlás maga. Elérni azt, amikor az elemek összeállnak és ami talán a legfontosabb…az elemek mindig is harmóniában voltak. A valódi probléma az volt, hogy nem voltunk megfelelően ráhangolódva az aktuális frekvenciára.
Képzeld el a minket körülvevő világot úgy, mintha a kedvenc rádiód folyamatosan egy másik frekvenciáról szólna és neked állandóan állítgatnod kellene az antennát, hogy fogd az adást. Dühítő mi? Nos, hát lényegében az intuíció, az égiekkel való szövetségünk és az áramlás mind ilyenek. Folyamatosan éberen szükséges figyelned hiszen folyamatosan terel téged csak néha „nem hallod/találod a megfelelő frekvenciát”. Egyébként ez is teljesen rendben van. Szükségtelen haragudnod magadra vagy másokra ezért. Idővel megtanulod és, ha elveszted a jeled ne feledd mindig visszatalálhatsz hiszen az adás folyamatosan megy. Megtanulni áramolni nem könnyű feladat, de ne vágd le a szárnyaid, ha már egyszer megtanultál a frekvenciák fellegében repülni. Hiszen a szabadság nem tud mesterkélt helyzetben, kényszeresen és kontrollálva működni. Az nem áramlás, hanem irányítás. Az nem az isteni szándék, hanem mesterkélt akarat legyen az akár a másoké vagy a tiéd. Egy kontrollált helyzet megfoszt téged a szárnyaidtól és ha megakarsz neki felelni engeded, hogy az akarat attól érezze jobbnak magát, hogy föléd kerekedett. Te mindezt a játszmát pedig meglehet észre sem veszed. Eleinte valószínű nem, persze idővel meglehet átlátsz a látszat mögötti valóságon és meglátod a téveszme valódi arcát a maszk mögött.
Tanulj meg hát szívvel élni és engedd magad érezni. Érezni, hogy merre vezet az utad. Merj hinni annak, hogy a megérzésed vezet téged. Legyen bátorságod tévutakra menni, hogy onnan végül visszatérj és a tapasztalat bölcsességével haladj tovább. Vándorként ugyan, de mégis szabadon. Engedd, hogy rád találjanak a szerencsés véletleneknek. Ne hagyd, hogy az akaratod vagy mások akarata rabláncokra verjen. Szárnyalj bátran, szabadon, és fellélegezve. Fogadd el, hogy nem tudsz vagy nem ismersz minden részletet. Engedd el a folyamatos kapaszkodást és kényszert, hogy neked mindig mindent ismerned kell. Nem. Nem kell. Hiszen, ha szükséges az élet úgyis feltárja előtted. Utólag mindig megérted a miérteket, de ehhez türelemre, bölcsességre, és bizalomra van szükséged.
Ölelés,
