Vajon mi határozza meg a segítői lét ismérveit egy ember életében? Sokszor és sokan hallottuk, hogy ezzel van életfeladatunk vagy jelent már meg bennünk. De mit is jelent ez pontosan? Létezik-e egyáltalán? Vannak olyan állások a születési képletekben, amik ha fellelhetőek akkor az illetőnek feladata van ennek a megélésével. Minden segítői csillagállással született ember kötelezően a segítőpályára született? És azok, akik nem születtek ilyen együttállással de érzik a hívást? Velük mi van? Hogyan is kell ezt értelmezni?
Ilyen és hasonló kérdések pörögnek bennem, hiszen ez fontos téma. Talán elhasználttá is vált a „spiri bizniszben” ez a kifejezés (is). Ennek ellenére magam is rendszeresen használom egyébként. Nem degradálóan szánom, azonban a spiritualitás köztudottan kezd olyan trendi irányokat venni, ami inkább szól a látszatról, mint valódi belső munkáról. Manapság már trendi (és persze olykor jövedelmező) segítőnek címkézni magunk, ahol másokat támogatunk és vezetünk egy úton. Mások támogatásával nincs is semmi baj, ha mi magunk is inspriálódtunk az úton és határozottan érezzük a hívást. A hívást, amire senki és semmi nem tud megtanítani. Ezt érzed, vagy nem… Hiszem, hogy ez nincs leírva sehova. Ez egyszerűen megszületik az emberben. Bárki lehet támogatói minőségben így vagy úgy az élete során bármely területen akár állandóan vagy csak időszakosan.
Az igaz segítő nem egy mesterkélten fabrikált jelenség és még csak nem is a csillagok határozzák meg. Az igaz segítői minőség természetesen és erőlködés mentesen születik. Sorsát talán meg is pecsételi az, hogy nehezen áll bele és vállalja fel, mert valahol a lelke mélyén érzi a velejáró felelősséget. Érzi, de nem mindig hiszi el, hogy képes rá. Ösztönösen teszi a dolgát akár kap érte anyagi megbecsülést, akár nem. Az igaz segítői minőség vezetve van és természetes lénye mások támogatása. Nem akar többnek tűnni, mások fölé emelkedni erővel, sem megmondani másoknak mit tegyenek. Egyszerűen él és teszi a dolgát akkor is ha látják és akkor is ha nem. Nem kérkedik tetteinek és nagylelkűségének gyümölcseivel. Azonban ettől még nem azt jelenti, hogy nincs tisztában ennek súlyával és értékével. Stabil belső hittel él és teszi a dolgát a színfalak mögött pont úgy ahogy az éppen „érkezik” hiszen valahol „vezetve” van egy univerzális erő által.
A segítői lét nem egy személyiség jegy, hanem egy természetes intelligencia által megjelenő vezérelv, amit ha mesterségesen fabrikáltak hierarchikus formát ölt és a segítség álcája mögé bújt hatalomvággyá torzul. Ezért hát én úgy hiszem, a segítői lét nem határozható meg csupán a csillagokban, bolygókban és egyéb értelmezésekben. Segítőként vagy érzem a másik embert, vagy nem; vagy tudok szerettel kapcsolódni egy másik élőlényhez, vagy nem.
Ez a hivatás buktatókkal van tele és nehéz meglátni magunk ennek tengerében. Hol vagyunk? Tényleg azok vagyunk? És ha nem? És ha igen?
Mások támogatása felelősséggel jár és az az igazság, hogy hiába „születik valaki erre a pályára” közel sem biztos, hogy feltud nőni a feladathoz. Ideje levenni a spirituális világgal kapcsolatban az illúziók szemüvegét és fontos kérdéseket megvitatni. Mondom én ezt úgy, hogy megmártóztam már ennek a világban a csodájában és nagyon sok olyan tanítás van, amit a mai napig követek és hiszek benne. Hiszek valahol egy „természet felettiben”, hiszem, hogy létezik egy tér a látható világon túl.
Mindezeket figyelembe véve mégis mit jelenthet segítőnek lenni, ha nem azt, hogy szeretettel fordulok egy másik élő felé. A központi mag itt a másik, akinek az úgy nevezett segítő teret tart, kérdez, figyel, tükröz egy folyamatban aminek van eleje és van vége. Biztosítja a teret, hogy megszülethessen benne a megoldás. Ott van és segít megtenni önmagad felé a lépéseket…és ki tudja talán egyszer majd benned is megszületik ezáltal a közösség támogató ereje, ahol te magad is tartod a teret és szeretettel támogatsz másokat. Lehet azért, mert ez szíved legautentikusabb vágya, vagy azért, mert ez a számodra kijelölt pálya. Nem is számít, hiszen az isteni értelemben vett minőségéből és jelentőségéből nem veszít.
Segítőnek lenni lehet „csupán” annyit jelent, hogy így vagy úgy, de támaszt nyújtok valakinek/valaminek és teret tartok a benne éppen zajló folyamatokhoz, hogy megszülethessen benne a megértés a saját és ezáltal a kollektíva fejlődése érdekében. A segítő nem rendel alá, nem szolga azonban valahol mégis szolgálatban áll. Ez a szolgálat egy elköteleződést jelent az úgy nevezett „fény” vagy „Forrás” felé. Ez a „pálya” nem diszkriminál, hanem befogad és felemel a szó legnemesebb értelemben vett szolgálat által. Talán egyszer eljutunk arra a pontra, ahol minden élő képessé válik szerettel fordulni a környezete felé és a közjó érdekét figyelem előtt tartani, de már nem kompenzálásból vagy alá-fölérendeltségből fakadóan, hanem az egység élmény által vezéleve, mert a valódi segítői vezérelv valójában maga a szeretet. Valójában ez az egyetlen olyan minőség, ami valódi változást tud bennünk életre hívni bármennyire is elcsépelt legyen.
